Érvelés
From IDEAWiki Hungary
Egy beszédaktus sajátosságát elsősorban a beszélő szándéka adja. Aki érvel, az egy vagy több ember meggyőzésére törekszik. Az érvelés megalapoz, indokokkal lát el egy tételt.
Az érvelés három részből áll:
- érvelési tétel – amit bizonyítani szeretnénk (tétel, zárótétel, konklúzió, következmény)
- érvek – amelyekkel alátámasztjuk, megindokoljuk a tételt (indoklás, premissza, előzmény, motívumok, adatok)
- kötőszó - amely jelzi a kapcsolatot az érvelési tétel és az érv között
A kötőszavak egyik csoportja az érveket vezeti be (pl. mivel, mert, ugyanis stb.), egy másik csoportja az érvelési tételt (tehát, így, ennek következtében, ebből következik stb.)
