Argumentum ad hominem

From IDEAWiki Hungary

Legfőképpen cáfolatok esetében találkozunk az ad hominem érveléssel. Cáfolni szeretnénk az elhangzottakat, de nem az érvelés tartalmára figyelünk, hanem a személyre, aki érvel. Elfelejtjük, hogy az érvelés helyessége teljesen független az előadó személytől.

Az ad hominem érvelés egyik esete a kontextuális ad hominem, amikor arra utalunk, hogy az érvelő jellemvonásai vagy az érvelő jelenlegi helyzete gyanússá teszi az érvelés indokait, szándékát:

„Tamás: – Fel kellene függeszteni a bírót! Túl sok erőszakos akciót engedett meg a pályán! Zsolt: – Csak azért mondod ezt, mert a csapatod vesztésre áll!”

Megtörténhet, hogy Tamás csapata valóban vesztésre áll. De ez a körülmény a konklúzió szempontjából nem fontos. Azt kellene megvizsgálni, hogy a bíró valóban túl sok erőszakos akciót engedett-e meg a pályán és, hogy emiatt vajon valóban fel kell-e őt függeszteni.

Az ad hominem sajátos formája a tu quoque (te is!), amikor tulajdonképpen képmutatással vádoljuk az érvelőt, ahelyett, hogy az érveléssel foglalkoznánk.

„Apa: – Fiam, ne szokj rá a bagózásra! Egyrészt káros az egészségre, másrészt a cigi sokba kerül! Karcsi: – Éppen te beszélsz, apa, aki két csomagot is elszív naponta?”

Ha az apa érvelése csak személyének hitelességén alapulna, talán igaza lenne a fiának abban, hogy nem meggyőző bort inni és vizet prédikálni. Az apa viszont helytálló érveket hozott fel, amelyek személyétől függetlenül elfogadhatóak. Ezeket az érveket kellett volna megcáfolni, és nem az apa személyét támadni. A fiú a legkönnyebb utat választotta arra, hogy megszabaduljon egy érveléstől, amely számára kényelmetlen következménnyel zárult.

Az argumentum ad hominem egyfajta ellentétje az argumentum ad verecundiam, amely a hivatkozott személy tiszteletére építi az érvelést.