Jobb kitűnni, mint elbújni - állító

From IDEAWiki Romania

Jump to: navigation, search

Cuprins

Definíciók

  • jobb: előnyösebb
  • kitűnni: kiemelkedni
  • elbújni: elvegyülni a tömegben

Érték

önmegvalósítás

Tételértelmezés

Előnyösebb kiemelkedni az emberek közül, mint elvegyülni közöttük.

Érvek

1. Egyéni érvényesülés

Azok, akik egyéniek, kitűnnek valamiben vagy valamivel. Manapság az egyszerű tömegemberből nem lesz senki, hacsak ki nem válik a szürkeségből. Ugyanakkor mindenkinek célja, hogy elismerjék, hogy kitűnjön munkájában, hogy megvalósítsa önmagát. Azonban ez nem valósulhat meg, ha az emberek elbújnak a tömegben. <Faber quisque suae fortunae est.> tartja a mondás (Mindenki a saját szerencséjének kovácsa.). Vagyis hiába várnak az emberek arra, hogy majd egyszer felfedezik őket, amint épp beleolvadva a környezetbe nagyszerűet alkotnak. Elébe kell menniük a szerencséjüknek, saját sorsuknak. Ki kell tűnjenek az átlag közül, mert másképp nem érhetik el amit szeretnének, a főnökjük nem fogja észrevenni, hogy milyen jól dolgoznak, a világ nem fog rájönni, hogy milyen nagyszerű hanggal vannak megáldva, és így tovább. Ezért, ha valaki törekszik az önmegvalósításra, nem előnyös, ha elbújik a tömegben, ki kell magaslania, ki kell emelkednie.

2. A közösség érdeke

Az, hogy a tehetségesek kiemelkedjenek, a közösség számára is életbevágó fontosságú, hiszen, “csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek”. Számos olyan dolog köszönheti létét kiemelkedő embereknek, akik olyan dolgokat hoztak létre, melyek az egész emberiség számára fontosak, például Edison a villanykörtével, John Lennon dalszövegei vagy Jézus. Ha ezek az emberek nem akartak volna kitűnni, az általuk alkotott dolgok nem terjedtek volna villágban és az emberiségneknem lehetett volna haszna belőle.